2. rész

Egy hete nem volt rész, de nehéz egyszerre három blogot írni. Ha legalább az egyiket be nem fejezem, ritkán lesznek részek, sőt a A szemétláda csapat című blogot hamarosan be is fejezem, tehát amíg az nincs kész, addig nem igazán lesznek itt részek. Igyekeznem kell vele, hogy minél előbb lezárjam a történetet. Ott van még a Tomlinson Family és mivel ott rövidebbek a részek, könnyebb lesz gyakrabban jelentkezni. Hát azt se tervezem valami hosszúra, de majd meglátjuk. Addig is jó olvasást, tudom, komit nem fogok ide kapni, de azért remélem sokaknak tetszeni fog.

Harry és Zayn eléggé összekaptak, de utóbbi felajánlotta, hogy legyenek újra barátok, ahogy régebben is. Belátta, hogy ennek a civakodásnak semmi értelme, mert csak elfajulhat és annak nem lesz jó vége. Harry megállt és egy kicsit gondolkodott rajta, talán neki is jobb lenne és visszakaphatná Louist. Ebben reménykedett csak.

-Rendben, béke veled! –Kezet fogtak.

-Nincs több vádaskodás! –Jelentette ki Zayn.

-Ígérem, hogy nem lesz. –Mondta Harry, és arra számított, hogy Louist nem beszéli ellene, illetve, hogy visszaköltözik hozzá.

-Találkozol ma Louissal? –Faggatózott Harry.

-Miért érdekel?

-Csak kérdeztem, mert engem nem hívott fel. Na, mindegy. Dolgom van, szia!

Elhatározta, hogy a mai napot a kémkedéssel fogja eltölteni. Egésznap Zayn házánál volt, persze egy kicsit arrébb, hogy nehogy észrevegye. Amikor elment, akkor követte titokban, arra volt kíváncsi, hogy hová. Amikor meglátta, hogy Perrie-vel találkozik, inkább visszafordult, megnyugodott, hogy nem Louissal lóg. Fel is hívta, hátha ráér.

-Szia, Harry vagyok! –Szólt bele a telefonba nevetve.

-Szia. Hogy vagy?

-Nem túl jól, sajnos nélküled az a ház semmit se ér. Nem gondoltad meg magad?

-Értsd meg, kérlek. Ezt már megbeszéltük.

-Kibékültem Zaynnel. Mit szólsz?

-Ennek örülök, de most le kell tennem, majd beszélünk, szia! –Louis már készült volna letenni, ha Harry nem akadályozza meg nagyon gyorsan.

-Nehogy letedd! Találkozzunk ma, vagy gyere el hozzám. Esetleg elmehetek hozzátok?

-Ma nem jó, Eleanornak nagyon sok gondja van, szegénykép most sír is. Na, akkor, szia, majd beszélünk. –Ezzel le is tett, Harry meg csak lefagyva nézett a telefonjára. Nem akarta elhinni, hogy hirtelen ilyen fontos lett Eleanor. A barátságuk már tényleg nem olyan, mint régen, de még nem késő. Meg kell mentenie, helyre kell hoznia a dolgokat, hiszen semmi olyasmi nem történt, csak egy kis civakodás, de hát nem is kettőjük közt. Louis hirtelen megváltozott és fogalma sem volt, hogy miért. Még mindig bántotta ez a dolog, valakitől tanácsot kéne kérnie. Vajon ki lehet az, aki segíteni is tud neki?

Eleanor bezárkózott a szobájába és csak megállás nélkül sírt, már azt is megbánta, hogy elővette a gépet. Már egy jó ideje kap utálkozó üzeneteket, de még nem volt annyira jellemző, mint most. Valahogy duplázódni látszottak az utálkozók száma, sőt az is lehet, hogy triplázódtak.

Louis kopogott, hogy nyissa már ki végre, a lány vigasztalhatatlan volt. Igaz, eddig is voltak ilyen, de akkor mindig csak nyelt, azonban most betelt a pohár és ez lett belőle. Szerencséjére az utálkozók most nem látják őt, különben örülnének ennek a látványnak. Az emberek előtt mindig erősnek mutatta magát, mert nem adta meg nekik azt az örömöt, hogy sírni lássák őt, bár legbelül tudta, hogy elértek, amit akartak. Csak nem adta a tudtukra, így talán rosszabb lesz nekik, ha abban a hitben élnek, hogy nem sikerült őt összetörniük.

-Hagyj most békén! Egyedül akarok lenni! Nem érted? –Kiabálta Eleanor, de Louis továbbra is erősködött, mert neki csak az volt a fontos, hogy megvigasztalja barátnőjét. Ő is el volt keseredve a helyzet miatt. Fel kéne hívni mégis Harryt, hátha ő tud segíteni, mert egyedül tehetetlennek érezte magát. Tárcsázta is, ami hamarosan kicsöngött.

-Szia, Harry, bocs, hogy felhívtalak, de a segítségedre lenne szükségem. –Harry arca ekkor eltorzult, azonban Louis ezt nem láthatta a vonal túlsó végéből.

-Most hirtelen segítsek? Eddig leráztál. Mi van veled, ember? –Kérdezte felháborodottan a göndör.

-Mi bajod van? Azt szeretném, ha ide gyere segíteni, na de ha ez annyira ellenedre van, akkor ne gyere!

-Nem is fogok menni, te idióta. –Harry lecsapta a telefont, ő maga is meglepődött ezen a kijelentésén, meg is bánta, azonban utána meg úgy gondolta, hogy ennek így kellett lennie, így talán észreveszi magát Louis.

Louisnak nem sokkal a beszélgetés után megcsörrent a telefonja, Zayn neve volt kiírva a kijelzőre, fel is vette azonnal.

-Szia, mi lenne, ha este együtt lógnánk valamerre? Lenne kedved hozzá? Hozd el Eleanort, én elhozom Perrie-t.

-Nem tudom, nem hiszem, hogy Eleanornak ma lenne kedve elmenni, nagyon maga alatt van szegénykém. Bezárkózott és nem hajlandó kinyitni az ajtót, nem tudom, mit tegyek. Felhívtam Harryt, hogy jöjjön át, de rám csapta a telefont. Nem tudom, de mostanában olyan furán viselkedik, nem tudom mi ütött belé.

-Odamegyek és akkor megbeszéljük, és segítek is.

-Köszönöm.

Tíz percen belül Zayn már ott is volt, Louis beengedte.

-Mi van Eleanorral? Mondtad, hogy szomorú. –Kérdezte Zayn.

-Tudod, az utálkozó üzenetek, most borult ki nála a bili és nem hajlandó kinyitni az ajtót.

-Hidd el, én hatással leszek rá. –Jelentette ki büszkén, amit Louis kétségbevont, mivel ha rá nem hallgat, akkor Zayn-re miért is.

-Biztos vagy benne? –Kérdezte elbizonytalanodva.

-Ha rám nem hallgat, akkor rád sem fog.

Zayn nevetett, majd ezt mondta.

-Hát én jobban hatással vagyok az emberekre az erős jellemmel, mint te az esetlenségeddel. –Persze csak viccelt, büszke fejet vágott. Louis komolyan vette és megsértődött. Odasétált az ajtóhoz, majd kinyitotta.

-Lehet távozni! Azt hittem barátok vagyunk, de csalódtam!

Zayn meglepődött, nem erre számított.

-Mi lett veled, ember? Én csak vicceltem, nehogy komolyan vedd itt nekem. –Hiába, mert nem vigasztalódott meg, tényleg gyengének találta magát, azt hitte ő nem olyan értékes, mint a többiek, meg csúnyának találta magát. Ha valaki ilyesmivel viccelődik vele, akkor akár hetekig be tudja vágni a durcit, ha az illető nem tudja kiengesztelni. Zayn sem gondolta komolyan, nem olyan beképzelt ő, amilyennek látszik, sőt egy érzékeny lélek lakozott a rossz fiú külső mögött.

-Tényleg csak vicc volt? –Louis elbizonytalanodott. Zayn természetesen bólogatott, nem akarta, hogy itt sértődések legyenek. Elég az, hogy Eleanor teljesen maga alatt van, hogy még az ajtót sem hajlandó kinyitni. Zayn odaállt, hogy kopogtatott, miközben kiabálta, hogy nyissa ki.

-Kérlek Eleanor, ennek nem lesz jó vége. Ezzel nem csak magadnak teszel rosszat, hanem Louisnak is. Érted? Itt vagyunk melletted, nem hagyjuk, hogy bármi baj történjen. Ne csináld, ezt kérlek! –Szinte már könyörgött neki. Eleanor makacsnak tűnt, de Zayn még jobban, aki már fél órája ott állt az ajtó előtt. Louis meg a kanapén ült és várta az eredményt, csak reménykedni tudott, semmi mást. Nem sokkal hallani lehetett az ajtó zárát, mindkettőjük szeme felcsillant, mert Eleanor megadta magát. Ez után azonnal rohant is vissza az ágyba, hogy magára húzza a takarót, ott folytatta a sírást. Louis leült mellé az ágyra, megfogta az paplant, hogy lehúzza a lány fejéről azt.

-Hagyjatok már békén, elegem van mindenből!

-Ne csináld ezt, Eleanort, tudod, hogy szeretlek és az utálkozókkal meg ne foglalkozz, eddig sem tetted.

-Mindig is fájt, de visszafojtottam, és ahogy egyre többen vannak, úgy szakadt el a cérna. –Folytatta a sírást. Louis megfogta a kezét, hogy egy kicsit jobban érezze magát, illetve még közelebb hozzá. Így már alább hagyott a sírógörcse és mindjárt jobban érezte magát Louis vigasztalásától. Zayn végig ott állt az ajtóba, nem akart beleszólni kettőjük dolgába, de öröm volt nézni, ahogy Louis gondoskodóan bánik Eleanorral. Ő mindenkivel ilyen, akinek csak szüksége van rá, na meg, ha meg van közöttük a szimpátia. Harryvel pontosan így voltak, még ha most össze is kaptak. Eleanor lassan Louis karjaiban kötött ki, már nem sírt, és ahogy a fiú magához ölelte, egyre jobban megnyugodott, sőt még a kedve is kezdett visszajönni az élethez.

-Jobban vagy már, drágám? –Kérdezte Louis.

-Igen, sokkal jobb, amikor itt vagy velem, remélem, soha nem veszítelek el.

-Nem választhat el minket senki, még az utálók sem, nem kell velük foglalkozni, bár tudom, hogy ez nem könnyű.

Valójában Louist is nagyon bántotta ez a dolog, de ő megpróbálta magát erősnek mutatni mindenki előtt, az már más kérdés, hogy ment-e neki, vagy sem.

-Úgy látom, hogy most én itt útban vagyok. –Vágott közbe Zayn. Louis és Eleanor ránéztek, meg is feledkeztek róla egy percre, hogy ő is itt van.

-Nem, dehogy vagy útban. –Mondta Louis megakadályozva azt, hogy elmenjen.

-Mindegy, már amúgy is mennem kell, Perrie hamarosan átjön hozzám, és nem akarom megvárakoztatni.

-Ahogy gondolod. Ki kísérjelek?

-Nem kell, kitalálok. Sziasztok! Eleanor, te meg tarts ki és lény erős, nem foglalkozz az idiótákkal, mindenki kap ilyen üzeneteket, de rá sem hederítünk.

-Neki az a baja, hogy egyre többet kap. –Javította ki Louis.

-Értem. Legyetek erősek, sziasztok!

-Szia!

Ezzel Zayn távozott is. Mikor már kiért az útra, Harry jött vele szemben, akinek egyből leesett, hogy Zayn Louiséknál volt. Hiába voltak már kibékülve, mégis elöntötte az ideg. Csak magát hibáztathatta, amiért rácsapta Louisra a telefont, amikor segítséget kért tőle, tehát ez okból Zayn volt a megmentője.

-Szia Harry! Louishoz jöttél? –Kérdezte örömmel Zayn, viszont Harry már nem volt ennyire jó kedvű.

-Igen, azt hiszem. Bocsánatot kell tőle kérnem.

-Miért? Mit tettél?

-Ne üsd már bele mindenbe az orrodat, menj a dolgodra! –Mondta flegmán.

-Megint ilyen szar kedved van? Inkább megyek is, szia!

Harry megnézte, hogy nyitva van-e az ajtó, szerencsére nem volt zárva, így esze ágában sem volt csöngetni, hanem besétált, mintha otthon lenne. Biztos volt benne, hogy nem csak Eleanor volt itthon, azzal tisztában volt, hogy egy lányra nem nyit rá csak úgy a saját házában. Louis hallotta, ahogy az ajtó nyílik, viszont nem értette, mert Zayn már nincs itt. Ki jöhetett akkor?

-Ki jött? –Kérdezte Eleanor.

-Megnézem mindjárt. Érdekes, pedig most nem várok senkit, gondolom te sem.

-Nem.

Louis felkelt, hogy utána járjon, ekkor megpillantotta Harryt, amin igen csak meglepődött.

-Te meg mit keresel itt?

-Bocsánatot szeretnék kérni, amiért rád csaptam a telefont és kész vagyok arra, hogy segítsek neked.

-Most jut eszedbe? Már megoldottuk a helyzetet, nem történt semmi. –Louis kissé dühös volt rá.

-Ja, mert Zayn segített, ott van helyettem mindenhol! Akkor mi értelme van már a mi barátságunknak? Már rég tönkrement, törődj bele! –Kiabálta Harry, erre a hangzavarra Eleanor is kijött, hogy megnézze mi a helyzet. Beleszólni inkább nem akart, csak hallgatta.

-Mi bajod van? Komolyan, nem értelek. Az a bajod, hogy elköltöztem? Úgy viselkedsz, mint egy óvodás, vedd már észre!

-Akkor gondold ezt, tudom, hogy miért költöztél el. Már eleged van belőlem, meguntál. Legalább ismernéd be, de benned még annyi sincs sajnos. –Harry lehajtotta mondandója közben a fejét, eléggé el volt keseredve, látszott rajta. Louis közelebb lépett hozzá, majd magához ölelte. Magát hibáztatta mindenért, mivel nem úgy bánt vele, ahogyan az elvárható lett volna, tényleg elhanyagolta, illetve durvábban is beszélt vele.

-Ne haragudj, valóban idióta voltam veled, nem szabadott volna.

-Mindig csak ígérgetsz, de úgysem tartod be. –Panaszkodott Harry, miközben olyan szorosan fogta magához Louist, hogy még véletlenül se tudjon szabadulni.

-Úgy ismersz engem. Tudod, elég nehéz ez így. Eleanornak nagyon sok problémája van, de neked is. Kétfelé meg nem tudok szakadni. Ha visszaköltözöm, akkor ő egyedül marad itt. Ha a szüleinél lesz, mondjuk, akkor nálad aludhatok. Fel kéne már nőnöd, neked is kéne egy megértő társ és nem azt várni tőlem, hogy egész életünkben együtt lakjunk, mint egy házaspár. Mi csak barátok vagyunk és ezt te is tudod.

Egy darabig nagy volt közöttük a csend, Harry közben gondolkozott, és rádöbbent arra, hogy nem láncolhatja magához Louist, hisz neki is van élete. Lehetséges, hogy megártott neki ez a túl szoros kapcsolat, ami közöttük volt. Természetesen ezek után is barátok lesznek, megértőbbnek kell lennie és ezt most be is látta.

-Neked mindig igazad van, barátom! Ne haragudj a kirohanásaimért.

-Nincs semmi baj. Amúgy Eleanor egyre több utálkozó levelet kap és nagyon kiborult. Bezárkózott a szobájába és sírt, sokáig nem akart ajtót nyitni, de szerencsére Zayn rávette. Azonban szó szerint fél órát állt az ajtó előtt.

-Ez igazán sajnálatos dolog. –Harry elengedte Louist, majd közelebb sétált a lányhoz, hogy érezze, hogy mellette állnak és szeretik. Kapott is tőle egy ölelést.

-Köszönöm neked is, Harry! –Köszönte meg Eleanor.

-Semmiség, számíthatsz ránk!

Eltelt néhány hónap, a fiúk hamarosan indulnak a koncert turnéra, sok időre el kell köszönniük a szeretteiktől. Hónapokig nem láthatják egymást.